A licencszerződés

Bármilyen programot szeretnénk telepíteni a számítógépünkre, az első lépések egyike, hogy el kell fogadnunk egy úgynevezett licencszerződést. Ez egy egyoldalú szerződés, azaz a felhasználó nem módosíthatja, csak dönthet arról, hogy elfogadja-e vagy sem. Ha nem fogadja el, nem léphet tovább a telepítési folyamatban. Miért is van erre szükség? A programokat emberek alkotják, ezáltal megilleti őket a szerzői jog, csak úgy, mint az írókat, költőket. A licencszerződésben engedélyt ad, hogy az ő „művét” milyen körülmények és feltételek mellett használhatják. A legáltalánosabb szabályokat a szerzői jogi törvény szabályozza, a konkrét feltételeket azonban a licencszerződés fekteti le.
Szoftverlicenc alapján az egyes programok lehetnek kereskedelmi programok, freeware-ek és shareware-ek. Alapvetően az alábbi szempontok határozzák meg, hogy melyik csoportba tartozik egy szoftver: ingyenesen beszerezhető, vagy pénz ellenében lehet legálisan használni; a szoftver terjesztésére állnak-e fenn korlátok; a szoftver forráskódja megismerhető-e; a megváltoztatható forráskódból készített új termék (származék) továbbadható-e.
Azokat a szoftvereket, amelyek nem állnak szerzői jogvédelem alatt, public domain-nek nevezik. Az ilyen programokat a szerzőjük közösségi felhasználás alá helyezte és nem sorolhatók át később sem más csoportba, azaz nem lehetnek később kereskedelmi szoftverek vagy freeware-ek.
Kereskedelmi programok azok, amelyeket a szerzője azért hozott létre, hogy kereskedelmi forgalomba hozza. A szerző szinte minden esetben programozó. A kereskedelmi szoftver terjesztése minden esetben tiltva van, általában csak a biztonsági másolat készítését engedélyezik. A forráskód nem ismerhető meg, a felhasználó általi módosítás szintén tiltott, mindig tartozik dokumentáció és garancia. Az ilyen licencszerződések szinte kizárólag a szerző érdekeit védik.
A freeware programok minden esetben ingyenesek, szabadon terjeszthetők és szabadon felhasználhatók. Korlátozást jelent azonban, hogy a forráskódjuk nem ismerhető meg és így nem is módosíthatók. Abban is különbözik a public domain-től, hogy szerzője megváltoztathatja a program besorolását. Gyakori, hogy egy freeware program szerzője, látva a szoftver sikerét, shareware-ré, majd kereskedelmi szoftverré minősíti azt.
A shareware szoftverek nagyon hasonlítanak a freeware-hez: ezek is ingyenesek és szabadon terjeszthetők, azonban nem használhatók korlátlanul és teljeskörűen. A licencszerződés csak bizonyos ideig engedélyezi az ingyenes használatot, ennek leteltével vagy ki kell fizetni a programot, vagy fel kell hagyni a használatával. Emellett korlátozhatják még a szoftver indulásának sebességét, vagy egyes funkciók letiltásával. Mindezeket a korlátozásokat a felhasználók feloldhatják egy egyszerű regisztrációval és fizetéssel. Regisztrációval megszűnhetnek a programba épített korlátozások, vagy a forgalmazó egy teljesen új szoftvert küld a felhasználónak.
Számos más licenctípus is létezik. Mindezektől különbözik a szabad szoftver, amely korlátozás nélkül használható üzleti és magáncélra is, szabadon terjeszthető, a forráskódja is megismerhető és módosítható, sőt az így létrejött úgynevezett származékot is szabad szoftverként kell kezelni. Vannak olyan programok, amelyeket magáncélra ingyenesen, míg üzleti célra fizetés ellenében lehet használni – ezeket félszabad szoftvereknek nevezik, a megnevezés azonban nem alkalmazható olyan programok esetén, amelyeket kizárólag üzleti vagy kizárólag magán célra használhatnak. Így például nem lehet félszabad egy játék- vagy egy kiadványszerkesztő program.
Ezek mellett még gyakran találkozhatunk olyan szoftverekkel is, amelyeket kipróbálásra adtak ki, a teljes szoftverhez vásárlás útján juthatunk hozzá. Egyes programok felhasználói felületén reklámokat helyeznek el, így a készítőjük nem a programért fizetett díjak, hanem a hirdetési bevételek révén jut haszonhoz.
Érdemes legalább erre a néhány kategória megnevezésre figyelnünk telepítéskor. Így tisztázódhat az is, hogy esetleg miért nem működnek programunk egyes funkciói.

-LB-